Az import 14 éves mélyponton — mégis napi 4 milliárd augusztusban

Két hír ugyanarról a rendszerről, látszólag ellentmondóak, egyszerre tökéletesen igazak: Magyarország tizennégy éve a legkisebb hányadát importálja az áramának — és nyáron rekord napi importszámlákat fizet. Az ellentmondás feloldása az egész energiapolitika kulcsa.

Az éves jó hír. 8998 GWh nettó import tavaly, 8 százalékos csökkenéssel: a fogyasztásnak csak 18,6 százaléka, szemben a függőség csúcséveinek közel 30 százalékával. A fő szerző: a fotovoltaika, amely a nappali órákban tömegesen váltotta ki a Szlovákiából és Ausztriából vásárolt energiát. Szerkezetileg minden új szolár-gigawatt közvetlenül harapott a déli külső számlából.

Az órás rossz hír. A megmaradt függőség a nap nélküli estékbe és éjszakákba préselődött — éppen azokba az órákba, amikor az egész régió ugyanazokért az importokért versenyez. A kánikulai augusztus megcsinálta a demonstrációt: maximumon pörgő klímákkal és este kialvó szolárral a napi importköltség 0,6-ról közel 4 milliárd forintra nőtt. Évesen az ország gyógyultnak tűnik; óránként válságcsúcsokat fizet.

A súlyosbító tényező. A G7 elemzése hozzáteszi a diplomáciai réteget: a kulcsfontosságú szomszédokkal a rendelkezésre álló határkeresztező kapacitás a szükséges alatt marad, és a regionális tárgyalásokban tanúsított passzivitás „évi tízmilliárdokba” kerül — olyan energia, amely olcsóbban folyhatna, ha a vezetékeket és szabályokat időben tárgyalnák.

A stratégiai fordítás. Már nem az éves átlag a releváns mutató; a 20:00 óra az. Minden, ami energiát tol az estébe — akkuk, szél, D tarifa, határkeresztezők — többet ér, mint még egy százaléknyi statisztikai autonómia. Magyarország megoldotta a delét; most vissza kell vásárolnia az estéit.

Valós idejű mérlegek Magyarország oldalán.