199 méter és 700 megawatt: a részletek, amelyek a széltender sorsát eldöntik

Az újraindítási programokat sajtótájékoztatókon jelentik be, és a műszaki mellékletekben nyerik meg. A magyar széldosszié pontosan a mellékletek fázisába lépett — és minden paramétert egy fejlesztő szemével érdemes olvasni, aki eldönti, hová viszi a tőkéjét.

A magasság: a felszabadító paraméter. A régi 130 méteres plafon gyakorlatilag kizárta a modern turbinákat: e határon a Kárpát-medence mérsékelt szeleihez való hatékony rotorok nem férnek el. Az új 199 méteres plafon megnyitja a gyártók aktuális katalógusát — olyan kapacitástényezőjű gépeket, amelyek a projekteket az átlagos magyar szélkincsnél is bankképessé teszik. A 130 és 199 közti különbség nem fokozati: a lehetetlen és a kifizetődő közti különbség.

A kvóta: a kritikus tömeg. A programban garantált 700 MW az ellátási láncnak a visszatérés érve: tervezőcsapatok, túlméretes szállítási logisztika, daruk — mind elmentek a 16 éves fagyban — most olyan portfóliót kapnak, amelyért érdemes újjáépülni. Az elemzők a kvótában a kompetenciák újrateremtésének minimumküszöbét látják, nem a végcélt: a felmért potenciál messze fölötte jár.

A döntő ismeretlenek. Három részlet választja majd el a sikert a csalódástól: a tenderek árplafonja — túl alacsonyan aluljegyzettek maradnak, mint másutt; az indexálási szabályok egy inflációs, volatilis árfolyamú gazdaságban; és a csatlakozási garanciák a már zsúfolt hálózaton. Plusz a sehol le nem írt tényező: a község polgármestere, aki az első 199 méteres turbinát meglátja a horizonton.

A reális naptár. Tender és elektron között legjobb esetben három-négy év telik el. A mai program a 2029–2030-as telek termelését írja — pontosan amikor az ipari fogyasztásbővülések a maximumot érik. Az időzítés, ha sikerül, utólag nyilvánvalónak tűnik majd; ha elcsúszik, ugyanúgy.

Az európai zöld tenderek a hírfolyamban.